... avagy be nem vallott konfliktusaink és a megfázás, esetleg az influenza...

"Azok a rohadt vírusok és baktériumok! Nem tehetek róla! Megfáztam! Megfertőztek! Hiába...tél van. Sajnos kiírt az orvos, de hát ki kell feküdnöm!" Sok ilyen - valójában mentegetőző mondat - hangzik el télvíz idején. Ez a felső légúti megbetegedések és a táppénzes állományok szezonja.

 És nem kell mentegetőzni. Aki beteg, igenis maradjon otthon, hiszen pont az állapota jelzi: eljött az idő, hogy saját magával törődjön, ráadásul, nemcsak testi szinten. Miért is? Mert a test a szellemünk és lelkünk tükre. A mentális síkon, azaz gondolkodásunkban meg nem oldott problémáink érzelmi, tehát lelki síkra tevődnek át, ha itt sem sikerül megbirkóznunk velük - esetleg fel sem ismerjük a jelenlétüket -, szomatizálódnak, tehát testünk válik hordozójukká. Sok pici mindennapi konfliktus, amelyek felhalmozódva a túlterheltség érzetét keltik bennünk, de a kialakult "menekülésvágyat" még magunknak sem vagyunk hajlandók bevallani...így hát testünk késztet fizikailag színvallásra bennünket. A betegség nem hazudik!

Nézzük meg közelebbről a tüneteket!

Eldugul az orrunk, s ez nemcsak lehetetlenné teszi a kommunikációt a légzés nehezítettsége miatt, hanem jelzi, hogy valakikkel vagy valamilyen helyzettel nem akarunk egy levegőt szívni. Fáj a fejünk, s ilyen körülmények között senki sem várhatja, hogy eddigi dolgainkról gondolkodjunk. Köhögünk, ami időnként szinte ugatóvá válik = ráugatunk a másikra. A megduzzadt mandulák jelzik, hogy már nem vagyunk képesek mindent lenyelni, elfogadni, befogadni. Bedugul a fülünk = van valami, amit nem akarunk már hallani. Végtagjaink is fájhatnak, ennek következtében az aktív cselekvés is lelassul,  talán lehetetlen lesz. 

A megoldás?

A gyógyulás testi - lelki - gondolati síkon kell működjön. A testünket gyógyítjuk, orvoshoz megyünk, ha a hiedelemrendszerünkbe belefér: beszedjük a gyógyszert, majd megindul a váladékozás, így bekövetkezhet egyfajta oldódás. Pihenünk. Magunkkal törődünk. Igen, otthon maradunk. Időt töltünk önmagunkkal. Mi vagyunk az elsők magunk számára, s ez  jó értelemben vett önszeretet. 

Ha már jobb az állapotunk, érdemes elgondolkodni arról, hogy mi is az, ami ennyire megterhelt bennünket, majd megoldási módok után nézni.