Beszélgetősarok

...és jött Anthony Willam, a gyógyító médium

Képtalálatok a következőre: anthony william"... és feltárt, és mesélt, és vallott a múltjáról, a temetői hullákon való gyakorlásról, a nehézségeiről, a majdnem feladásról. És legfőképpen a Lélekről, aki napi 24 órában tolja neki megállás nélkül az infókat élőkről és holtakról, a tv-ben látott vagy a mozivásznon szereplő színészek, esetleg a mellette álló ember egészségi állapotáról. És Anthony nem őrült bele, nem adta fel. A kutyájáért harcolva, a folyóban fuldokolva, életét kockáztatva egy számára kedves lényért - alkut kötött. Alkut. Értünk. Magáért. A kutyáért. Minden Létezőért. A Lélekkel. 

Rendkívüli pályát futott be.Egészségügyi igazlátásai mindig hibátlanok. Kezelési javaslatai nyomán a gyógyulni vágyó mindig gyógyul. És mindig szelíd, részvétteljes. Mert tudja, a betegség holisztikus, így a gyógyulásnak is a testi-lelki-szellemi hármas síkon kell végbemennie. A testünk kéznél van. kezdjük ott a gyógyítást, gyógyulást. Millió olyan dolog hangzik el, illetve olvasható a könyveiben, amelyekről a Lélek megjegyzi, hogy még nem fedezték fel, sőt, az elfogult és prejudikáló kísérletek által nem is bizonyíthatók...még. Mert eljön egyszer az igazság pillanata.

...és kérdem én, hol van a szakma? A fehérköpenyesek elefántcsonttornyaikba húzódtak vissza, hogy egymásnak bizonyítsák a semmit? Hogy megnyugtassák magukat: nekünk van igazunk? Nincs egy nyikk sem, mert nem tudnak mit kezdeni a dologgal? Mert másképp kellene gondolkodni? Itt és most valóban tudományosan és elfogulatlanul?

Nem baj, ha csend van. A könyveit olvasva, őt - és a Lelket - hallgatva, a Belső Hangunk eldönti, hiszünk-e neki, kipróbáljuk-e a Lélek által javasolt gyógymódokat. Az egyre terjedő oltásellenesség, a jelenleg hivatalosnak számító "nyugati orvoslás növekvő elutasítása... valamit mutat.Talán a mélyben csendes életmódforradalom zajlik, és nemzedékek nőnek fel szárzellert ropogtatva.

 

 

 

 

 

 

Nagyasszonyok sorozat 3. Susan Forward

susan.jpg

 Susan Forward neves szakember, népszerű szerző, dinamikus előadó és gyakori talk-show vendég. Magánpraxisán kívül számos dél-kaliforniai pszichiátriai és egészségügyi intézmény terapeutája, oktatója és tanácsadója volt. Ő a szerzője a New York Times bestsellereinek: Férfiak, akik utálják a nőket és a nők, akik szeretik őket , valamint az Érzelmi zsarolás és a Mérgező szülők címűeknek. Magyarul még a Mérgező anyósok és apósok jelent meg. Hat évig házigazdája volt az USA-ban egy országos  programnak az ABC Talk Rado-n.

Susan úttörő munkája számtalan nő és férfi számára nyitott izgalmas, új, szabadabb világot, nyitott teret újra meglelt önbizalmának, belső erejének és érzelmi függetlenségének.

Idézetek Susan Érzelmi zsarolás ( Édesvíz, Budapest, 1998) című könyvéből:

Nem lehet igazi érzelmi közelség ott, ahol az embernek minden szavát meg kell fontolnia.”

„A büntetés ( az érzelmi zsaroló részéről: a hiszti, a szeretetmegvonás stb.) haszna tehát az, hogy a zsarolónak nem saját gyengéit kell boncolgatnia, nem kell saját bizonytalan lelkébe pillantania, mikor ostoba tökfilkónak is nézheti a másikat, akire rázúdíthatja a haragját. Ha az ajtókat csapkodja és jeleneteket rendez, nem szükséges érzelmekkel foglalkoznia.”

„Szakmai körökben általános igazságnak számít, hogy minél nagyobb a baj egy családban, annál hevesebben próbálja akadályozni tagjai gyógyulási törekvéseit. Ennek egyik hathatós eszköze az érzelmi zsarolás. Kitagadással, különféle megtorló intézkedésekkel fenyegetik meg azt a szerencsétlent, akinek bátor gyógyulási kísérletét „szerettei” önzőnek és szükségtelennek bélyegzik.”

Hasznos linkek: https://moly.hu/konyvek/susan-forward-erzelmi-zsarolas ; http://mindset.co.hu/gerhatreka-destruktiv-rokoni-kapcsolataink-mergezo-szulok-i-resz1/

Nagyasszonyok 2. Annie Sloan

 

Annie Sloan nevével először a Praktikában találkoztam,  dísztárgyak átfestése címszó alatt. A krétafesték kifejezés maradt meg bennem. Később bútorfestészeti témakörben került elő, ugyanebben a magazinban. Na, miután erről a technikáról írták azt, hogy még alapozás sem kell, akkor néztem meg, ki az a jófej csaj, aki a lustáknak ennyire kedvez.

maxresdefault.jpg
Annie képzőművészként indult, majd az 1970-es évek közepén fordult a falfestészet felé. 1987-ben jelent meg hihetetlenül sikeres könyve, a The Complete Book of Decorative Paint Techniques, szabad fordításban talán A dekoratív festészeti technikák nagy könyve. Később, miután nem találta meg a számára ideális festéket, felhasználva a festésről, színekről, pigmentekről, valamint a művészettörténetről való tudását, megalkotta saját márkanevével az Annie Sloan's Chalk Paint™ -et, egy forradalmian új festéket, melyre világszerte szabadalma van.
Franchise rendszerben működtetett cégét férjével együtt vezeti. Mára, a termékpalettát tekintve, régen túlléptek a festéken, ecsetek, waxok, stencilek, párnák, könyvek állnak rendelkezésére az alkotó kedvűeknek. Arról nem is beszélve,  hogy Magyarországon ( is) csak azok lehetnek hálózatának tagjai, akik időről-időre számot tudnak adni fejlődésükről, bemutatják új ötleteiket, továbbképzik magukat, és Annie útmutatásainak szellemében tartanak workshopokat. Itt és itt sok ötletet, terméket találsz. 
Jó keresgélést!

Trendi infúziós kezelés

infuz_kulacs.jpg

Igen, jelenlegi kedvencem az infúziós kulacs, méghozzá az Avontól. Miért az Avon? Mert a kulacs árával hozzájárulok a mellrák gyógyításához. Megoszthatok millió szempilla rebegtető posztot a betegek szenvedéséről és hősi küzdelméről, de ez a csekély összeg legalább kézzelfogható hozzájárulásom az ügyhöz.

Miért kulacs? Mert hurcolászom magammal, hiszen be kell vinni a szervezetbe azt a 2,4-2,6 liter folyadékot, és akkor még nem számoltam az ahány csésze kávé, annyiszor 4 dl víz képlettel.

Miért infúziós kulacs? Mert a tartályba teafüvektől kezdve a gyümölcsökig elég sok mindent belepakolhatok. Csak ráengedem a hideg csapvizet és kész.

És ez miért jó? Mert a hideg vizes áztatással is kioldódnak a hatóanyagok, de sokkal kíméletesebben. Van amikor pont az enyhébb hatásra, az alacsonyabb hatóanyag koncentrációra van szükség. Némi fahéj nemcsak az ízélményhez járul hozzá, hanem erjedésgátló is. Egy kis kurkuma belsőleg tisztít, a szemet pedig narancsszínével gyönyörködteti. A hibiszkuszos teakeverékek kifejezetten üdítőek hideg áztatással. 

Úgyhogy infúzióra fel! Egészséges, hasznos, vidám, trendi! 

 

 

 

Szereptévesztő élvezeti cikkek

A poszt egy sóhajból ered: "Egek! Mennyire szeretnék normálisan táplálkozni! " Barátnőm: "Én meg kevesebbet inni. Ahogy öregszem, egyre hosszabb a szervezetem tisztulási ideje, és ez nem jó." Másikunk a csapatból: "Reggelente úgy megdobogtatja a szívemet a kávé, de képtelen vagyok lemondani róla."

Elcsúsztak a funkciók. Az étel nem táplálék és öröm, hanem élelmiszer és menedék. Érzelmi pótlék. Nap végén vagy nap közben a léleköldöklésünket belefojtjuk némi (némi? rengeteg) kajába.

Az alkohol valaha a révülés része volt, majd a nehéz munka előtti, a rideg időjárási viszonyok közötti melegítő. Minimális mennyiségben. Nézzük meg, mekkora csészécskéből isszák a szakét a japánok. Ma menedék ez is.

A koffein tartalmú italok sora a teával kezdődött, ami szelíd serkentő volt a hajnali meditáció és testmozgás után. Ideális délelőtt 10 körül, délután 15 és 17 óra között. A régiek nem bögrényi mennyiségben gondolkodtak. Ide megint csak a japán tea szertartások edénykéit tudnám példaként említeni.

Korai vacsora 18 óra tájban, hiszen este 7-től már pihen(-ne) a gyomor. Szelíd tevékenységek vannak, nem a bundás indulatokat: félelemet, haragot, agressziót élesztgetjük. Időben, este 10 körül megyünk aludni. Felkészülünk az elalvásra, számba vesszük a nap eseményeit, amelyik nem kedvünkre való, kicsit átírjuk, hogy jó vége legyen. Megköszönjük, amit az élet adott, és békében elalszunk. 

Tényleg? Hát nem. Egy ideális világban talán így van, de mi nem abban élünk. Mégis mit tehetünk, ha azt érezzük, ez így már nem elviselhető? A következőkben erről is lesz szó.tea-set-2900920_640.png

A mágikus 16 másodperc. Van rá időd?

Állítólag vonzódunk a drámákhoz. Ha pihi van az életünkben, rögtön gyártunk egyet, melynek forgatókönyvéről azt állítjuk, hogy semmi közünk hozzá. Ezt nem én írtam. Hülye lennék ilyen sz@rt írni magamnak: magánéleti válság, munkahely elvesztése, cukorbetegség...

Mi van akkor, ha veszem a bátorságot, és átülök a rendezői székbe? Merthogy állítólag ezt a darabot a szabad akarat színpadán játsszák. (Tényleg? Háát...reméljük.) Akkor nézőpontot váltottam, és nagyon bátor vagyok, ugyanis az ember semmitől nem fél annyira, mint az ismeretlentől. Sokszor azért fekszünk vissza komfortzóna pocsolyánkba, mert ismerős. Milyen idióta név: komfort...Nem is mindig kényelmes. Nem is vagyok benne elég szabad. Nincs is elegendő pénzem, elismertségem a keretei közt. És még millió dolgot nem ad, de egyet igen. Az ismerősség érzetét.  

Jól hangzó szövegek tucatjai jelennek meg a Facebookon nap mint nap: Csak a változás állandó. (Hülye, ki akar folyamatos változásban élni?) Minden fejben dől el, változtathatsz! (Ez se látta még közelről a főnökömet, az anyósomról/férjemről/ gyerekemről/szomszédomról/ a körülményeimről nem is beszélve!) Aztán itt van a csúcsok csúcsa: Minden változás valami jobbhoz vezet. (Ezt meg ki mondta neked? Munkahelyet változtattam, ott meg leépítések kezdődtek. Ez a jobb neked? Hát nooooormális?)

Akkor most mi van? Hát ez az. Mi van akkor, ha hátralépek, és kivonom magam a pánikszituból? Mi van akkor, ha a próba kedvéért munkahipotézisnek elfogadom, hogy választhatok, és ezt a kísérlet idejére nem kérdőjelezem meg? Akkor az van, hogy az addig blokkolt életenergia egy picit megmozdul, megmozdul vele együtt az a halvány gyanú, hogy közöm van életemhez. Még nem kerül teljesen a kezembe az irányítás,de már feltehetek egy fontos kérdést: Mi lenne, ha......? Ha a "ha" ott van, akkor jó. A kellemesebb gondolatok jobb érzésekhez vezetnek. Ha sikerül ezt a pozitív fókuszt egy - egy alkalommal 16 másodpercig fent tartani, azzal már testi szinten is nagyon komoly rendeződést érhetünk el, így egészségi állapotunkért is tettünk valamit. Ahogy gondolkodunk, úgy érzünk, ahogy érzünk, úgy sugárzunk, ahogy sugárzunk, úgy vonzunk. Meglehet, eleinte ez csak apró dolgokat jelent: váratlan könnyebbséget a munkánkban,egy kis biztatást, egy futó mosolyt valakitől, de élhetőbb tőle az életünk. A sok kicsi hozhatja a nagyot... Miért ne?girl-1955797_640.jpg

Nagyasszonyok sorozat 1. A mértékadó Aenne Burda

a_nagyasszony.jpg Ebbe a sorozatba azon nők kerülnek, akik valami nagyszerűt, újat adtak a világnak, és nőtársaik életét így könnyebbé, vidámabbá, boldogabbá tették. Az első személy az általam nagyra becsült Aenne Burda, aki Anna Magdalena Lemmingerként 1909. július 28-án született Offenburgban. Apja mozdonyvezető, és rajongva szereti, talán el is kényezteti a lányát, akit anyja viszont keményen fogott. Aenne egyházi iskolába járt, majd kereskedelmi tanulmányokat folytatott, később pénztárosként dolgozott, amíg meg nem ismerkedett jövendőbeli férjével. 1931 - házasságkötés Franz Burda nyomda- és lapkiadó tulajdonossal. 1932-ben, '36-ban és '40-ben fiúgyermekeknek adott életet. Tehát férj, gyerekek, háztartás. Eddig semmi különös. 40 évesen munkába állt.

Az ezutáni eseményeket illetően nem látunk tisztán. Több verzió is közszájon forog. Az egyik szerint a nyomda-és kiadótulajdonos férjet Aenne beszélte rá a profiltisztításra, jelesül, a veszteséges üzletrészektől való megszabadulásra,és közösen alapították meg a kezdetben Favorit nevet viselő céget. Egy másik, kicsit sikamlósabb változat a következőket állítja: Aenne rájött, hogy élete párjának szeretője van, s a hölgy, "szolgálataiért" cserébe, egy lapkiadót kapott. Az okos feleség megzsarolta férjét, illetve á, dehogy, megegyezett a kikapós férjjel, ha ő kapja meg a kiadót, nem adja be a válópert ( ami az illető adott státuszában világ szégyene lett volna).  Így jutott Aenne egy lapkiadóhoz, mely 1950-től viseli a Burda nevet: Burda Moden. Tegyük hozzá, hogy ebben az évben érte el először a 100.000-es példányszámot is.az_elso_magazin.jpg

Akárhogy is történt, gondoljunk bele! Mit adott ő a II. világháborús pokolból éppen csak felocsúdó nők százezreinek? Visszaadta a szépségbe, a kreativitásba vetett hitet, a háborús világ abszurditása helyett az alkotó élet értelmét. A lap attól lett abszolút befutó, hogy nemcsak felvillantotta a szebbnél szebb ruhakollekciókat, de eszközt adott a nők kezébe, hogy maguk is megalkothassák szuper szereléseiket. Rendszeres tartozék máig is a varróiskola. A fő vonzerőt a háziasszonyok számára a kivehető szabásminta melléklet és az egészséges konyha jelentette.. . 

S nemcsak ennyi. Értékes életvezetési tanácsokat tartalmazott minden egyes lapszám vezércikke. Ezekben Aenne személyesen szólt olvasóihoz, kedves, bátorító, biztató szavaival erősítve  érzelmileg a nőket. 15 esztendő múlva elérte a lap az egymilliós példányszámot, majd 1987-től az akkori Szovjetunióban is megjelent.

Újszerű, korszerű, kreatív, szívhez, fejhez egyaránt szólt. Nem csoda, ha ugrásszerűen megnőtt a példányszám, a nemzetközileg is növekvő rajongótábor kikövetelte a külföldi megjelenést. Igen ám, de az olvasótábort nem elég megnövelni, fent is kell tartani. Megjelentek a tematikus számok, mint az évszakok divatját ismertető Saison - Modeführer, a nemzetközi trendeket összegző, negyedévenkénti kiadvány, a Burda International, 1963-tól a Burda Kochstudio na testvérlapok: Anna, az első kézimunka magazin, amit a Carina - fiatalok divatja követett, valamint a Verena, szintén kézimunka tematikával... Komoly termékpalettája van offline- és online üzleteiknek. 

1988-tól hazánkban is kapható volt a magyar nyelvű kiadás, ettől kezdve már nem kellett csempészni:) Néhány évvel később (2003.) a lejárt licencet nem sikerült meghosszabbítani, így két évig a rajongók el voltak vágva ihletforrásuktól. Szerencsére 2005-ben újraindulhatott a lap.

Ám ez az év tragédiát is hozott, mert a közösségteremtés és brandépítés nagyasszonya november 3-án, 96 esztendősen eltávozott közülünk. 

Tevékenységét magas szinten elismerték:2001-ben Szövetségi Becsületrendet kapott. Ő maga is díjalapító,  a nevéhez fűződik a Kreatív Vezetők Aenne Burda-díja.

aenne-burda-russischen-burda-moden.jpg

 

 

 

 

 

 

Címkék: Aenne Burda

Gasztro nyavalygásokk

melon-1821790_1920.jpgJól néz ki, igaz? No, de kinek van ideje elkészíteni a finom, egészséges fogásokat nap mint nap? Időhiányra hivatkozom, és közben csak heverek a kanapén, mint egy fehér húsú hettita királylány,és bámulom a tévét. Tök mindegy, mi megy. Lényeg, hogy nincs időm. Nincs időm magamra, az életemre, az élelmemre, eljövendő éveim minőségére. Heverek és nyögök, tolom befelé ipari mennyiségben a mogyorót, mert azért a szervezetem se hülye, jelzi a megkívánások révén a triptofán hiányt, kell egy zsák rágcsa, hogy a minőségi éhezés megszűnjön. Triptofán kielég, a test pedig  - a zseniális Tóth Tamás Boldizsár szavaival élve - lassan egy ámbrás cet méretéhez közelít. Pedig megérdemlem a pihenést (értsd: az agymosást, butulást, bármit, amitől nem kell a MOSTban lennem, éberen. Nyúlok a távkapcsolóért, elhangzik a vezényszó:" Agysejtek sorakozó!" Néhány képkocka az aktuális sorozatból, roastból, bármiből: " Agysejtek, oszolj!") Ez a tipikus rossz jutalom. Hát akkor hívjuk a toronydarut, emeljen ki a fotelből, és vonszoljuk ki magunkat a konyhába, ahol nem a lekváros üveg és kanál kombót ragadom meg, hanem némi sárgadinnyét kockázok fel, majd hajszálvékony pármai, prosciutto vagy akármilyen sonkába tekerem, rálegózok egy-egy bazsalikomlevelet, a csomagocskát fogpiszkálóval rögzítem ideiglenesen, mert úgyis lecsúszik róla. 

Címkék: gasztro

Stayin' Alive...de hogyan?

 

Tudom, régi a szám, de a címe minden életpillanatban aktuális. Hogyan maradhatunk életben? Lehet-e életnek nevezni azt, amit élünk, vagy csak vegetálunk? Munka, mire hazaérsz, éppen kitört rajtad a zombi apokalipszis, némi csipsz, pattogatott kukorica, sör és egyebek társaságában letottyansz a tévé vagy a számítógép elé...Hiszen megérdemled....egész nap szívsz, mint a torkos borz....ez jár. Ez a minimum. ...és várod a hétvégét, aztán a szabadságot, és így múlnak el a napok, hetek, hónapok, évek...Így múlik el az élet. Tök jó, hogy már szerda van, az már majdnem péntek, és akkor ott a szombat! Így folyik el az életenergia az életidővel együtt. Egyre kisebbnek érezzük azt a kört, ahol még kifejthetünk bármiféle hatást, ahol az akaratunkat érvényesíthetjük, ahol még meg tudjuk mutatni, kik vagyunk és mi lakozik bennünk VALÓJÁBAN. A rossz hír, hogy némi kényelmetlenségbe kerül ezen változtatni. 

A jó meg az, hogy nem lehetetlen. Amit elsőként "kézbe vehetünk", az a testünk. Egyre több edzőterem van, ahol munkaidő után szeretettel, vidámsággal, társasággal várják az érkezőt. Aki odamegy, mindenkinek van valamilyen története, melyek egy-egy elemében akár magunkra is ismerhetünk. Így, egymást motiválva sokkal könnyebb elhagyni a gyilkos komfortzónát. 

images.jpg                                  www.comebackmomma.com/silly-saturday-funny-fitness/

Boldog új évet! - némi praktikával

A  mai nap itala: a víz. Sok víz. Miért? Mert a szilveszteri buliban ( és nemcsak ott, meg akkor) elfogyasztott alkohol rendkívüli mértékben dehidratál, azaz elvonja a nagyon fontos vizet a szervezetedtől.

A nap ásványa: a konyhasó, ami lehet durva, finomított, jódozott, mindegy. 

salt-1884166_1280.jpg

A nap tippje: Végy egy fürdőkádat, önts bele 1 kg sót, töltsd meg jó meleg vízzel, merítsd bele habtestedet, és áztasd magad legalább negyed órán keresztül. Ha egészséges vagy, kicsit tovább is lehet, de magas vérnyomás vagy egyéb egészségügyi kihívás esetén csak orvossal megbeszélve! Fürdőzés közben fordulj hasra, szívd be a levegőt jó mélyen, majd fújd bele a vízbe jó párszor. Miért érdemes ezzel tölteni a drága időt? Mert a só tisztítja bőröd hámrétegét, megújulásra késztetve azt. Erősen méregtelenít, és hát lássuk be, egy jó kis szilveszteri parti után mi lenne jobb? Mindezeken túl, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a „légzőgyakorlat” után legkésőbb 24 órával megmozdulnak a makacs arc- és orrüregi letapadások. Fürdőzés után öltözz fel jó melegen. Egészségünkre!

 

 

 

süti beállítások módosítása